Közösség

14. Tatabányai Lada Találkozó és Szlalomverseny

2013.08.04. 20:09 Gabó_

Nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy a Tatabányai Lada Sportegyesület 1 év kihagyás után újra megrendezi a hagyományos Lada találkozóját. A találkozó időpontja a rossz időjárás elkerülése érdekében tavasz közepe helyett nyár elejére lett belőve. Időben izzítottam is Atist és Petit, hogy június 9-ére megvan a vasárnapi programunk :)

Az egész történet ott kezdődött, hogy 1 héttel a tali előtt kicsit elkentem a száját az autónak, amit ő a töltéslámpa kigyullasztásával díjazott. A tartalék generátorom (ami egy Samarából származik) Gyurmánál pihent, úgyhogy el is indultam hozzá egy gyors generátortcsere miatt, meg hogy akkor nézzünk már bele a rossz generátorba, hogy mi a baja. Ha már a sors útjai oda vezettek, akkor a hétvégén még megcsináltuk a műanyaglapos műszeregységet is, aminek kivitelezésénél szerencsére nem is volt sok probléma.

Csütörtök délután elkezdtem bepakolni az autóba. 1 pár slick előre, 4 pár 15 éves utcai gumi hátra és rengeteg szerszám, illetve pótalkatrész, csakmert nem akartam semmit sem a véletlenre bízni. Sok variálás után, de végül mind befért az orosz csodába. Jött is az első megoldandó feladat: Atis szólt, hogy kéne neki két 15-ös felni, mert az ő kerekeinek túl nagy az ET-je és beleér a gátlóba. Fél óra agyalás után nagynehezen sikerült beszuszakolnom még pluszba két 15-ös kereket is. El se akartam hinni, hogy egy sima Ladába belefér 12 kerék és még ennyi szerszám :)

Péntek reggel irány Győr (mivel akkor még javában zajlott a suli), utolsó óra után pedig Atissal Écsre mentünk, ahol a következő feladatok vártak ránk: keményszilentes erősített-állítható panhard elkészítése és autóba szerelése, olajcsere és a kormányoszlop lejjebb hozása, hogy jobban kézreálljanak a dolgok. Nem is én lettem volna, ha végeztem volna mindennel estére, úgyhogy nem maradt más választás, a kormányoszlopot szombat este kell elkészítenem.

Szombaton Atis szlalomozott a Rábaringen, így napközben neki segítettem (szerencsére csak passzív szervizesnek kellett lennem, mert a Mazda szokásához hűen gond nélkül ment egész nap). Késő délután Atisnál nekiálltam a kormányoszlop lejjebb helyezésének. Rossz állapotú menetek és mégrosszabb hozzáférési lehetőség fogadott. Időközben megérkezett Gyurma is a busszal, mivel ő is jött velem a találkozóra. Kb. 3 óra szívás és anyázás után nagyjából összeállt a masina, szóval 21:30 körül el tudtunk indulni Gyurmával Tatabányára, mivel a találkozó előtti este a Lada Baráti Kör tagjai bográcsozós, sütőgetős estét tartottak. Nagyjából 1-1.5 óra alatt oda is értünk. Ekkora sajnos már sokan elmentek aludni, de azért a kemény mag még ott volt és természetesen ott is éjszakázott velünk együtt.

phoca_thumb_l_p6091698.jpg

Vasárnap reggelre sikerült aludnunk 2-3 órát és az ébredés után még megpróbáltam ebben-abban segíteni még a TLSE tagjainak a találkozó előkészületeinek befejezésében. Ezután elkezdtem kipakolni az autóból, majd nekiálltam az átkerekezésnek is. Ekkor már nagyon izgultam, hogy vajon hogy is fog sikerülni a verseny. Megvolt a nevezés is, és ahogy a rajt időpontja felé közeledtünk egyre jobban kezdtem izgulni. Atis próbált nyugtatgatni, de nem járt sok sikerrel. Nagyon nem tudtam, hogy mire számítsak. Azt viszont eldöntöttem, hogy ez az első versenyem, úgyhogy nem fogom az időket nézni, inkább csak arra megyek, hogy jól érezzem magam.
Elérkezett az első gyors. Peti ült be hozzám, aki szerencsére halálosan nyugodtan viselte a megpróbáltatásokat. Ennek ellenére egy helyen a pályán sikeresen el is rontottam az irányt, de mivel visszatolattam és a jó irányt választottam, nem lett értékelhetetlen a köröm. Lejöttem a pályáról és a következő dolgokat kellett felismernem: Az autó isteni, a futómű ha lehet még annál is jobb (annak ellenére, hogy amikor az elöl lévő slick gumi elkezdett melegedni, nagyon nehéz volt tekerni a kormányt), én is jól érzem magam, de azért még van hova fejlődni a kormánytekergetés terén... de legalább az izgalom és a feszültség csökkent.
A második gyorsra megint Peti ült be. Az első, tapogatózós gyors után itt már kicsit bátrabb voltam. Kicsit nagyobb volt a tempó, kicsit nagyobb élmény és remélhetően kicsit jobb idő is. Ez a gyors döntő szerepet játszott a nap folyamán, de továbbra sem érdekeltek az idők. Elsősorban azért, mert ahogy lejöttem a pályáról, elment az alapjáratom és részterhelésen is rángatott az autó. Padlógázon viszont minden a helyére került. Érdekes hiba volt... A szünetben gyorsan átnéztünk mindent, de látszólag minden a helyén volt, úgyhogy ezzel a hozzáállással álltam neki a 3. gyorsnak: „padlógázon jó, versenypályán mást úgyse kell használni, úgyhogy jó lesz ez”

988656_453633651394863_950762101_n.jpg
Máté volt a vendégem ebben a körben. Úgy éreztem, hogy kezdek rájönni a dolgokra (annak ellenére, hogy a jótól azért még nagyon messze volt a teljesítményem), egyre jobban élveztem a kört, egyszer csak elkezdett betorpanni az autó és 4000-nél többet nem forgott. Ajjaj, baj van... Gyorsan lejöttem a pályáról és most már kicsit komolyabban kellett venni a hibát. Jött Gyurma is és elkezdtünk gondolkodni. A kábelek és vákuumcsövek továbbra is a helyükön vannak. Hozzánkcsapódott Faterati és Balachy is (akik gyakran olvassák a zsiguli.hu fórumát, azoknak ismerős lehet ez a két név) és elkezdtünk kitalálni valamit. Faterati a gyújtást nézte át, majd egy látszólagos hibát ki is javított egy tollrugó segítségével, Gyurma pedig a karbit bombázta szét.
Bingó! Megvan a hiba! El van tömődve az egyik fúvóka. Jobb híján gyorsan kitéptem egy szál drótot a drótkefémből és hoztam a reggeli kerékpumpálásnál jól bevált békebeli orosz lábpumpát is. Tudom, nem feltétlen ez a legmegfelelőbb módszer egy fúvóka kitakarítására, de nem volt a közelben kompresszor.
Összerakták a srácok és az autó újra hibátlan lett. Volt alapjárat és padlógázon is úgy ment, ahogy az egy széria 1.3-tól elvárható. Megnyugodtam, hogy nem volt baja az autónak. Ezúton is köszönöm a segítséget mindenkinek!

7902_453632888061606_1242310478_n.jpg
Beálltam újra a sorba, ugyanis a verseny csak 3 menetből állt, de lehetett még menni néhány kört tét nélkül. Ekkor jön oda hozzám Raja és a következőt mondja: „Asszem nem üres kézzel fogsz hazamenni... :)” Kérdezem, miért? Válaszolja: úgy néz ki, hogy megvan a széria kategória 3. helye. Először azt hittem, hogy csak viccel, de nem, tényleg sikerült, ugyanis a 2. körömben sikerült egy 1:50.91-es időt mennem, ami a kategória 3. helyére lett elegendő. Magam sem értem, hogy hoztam össze, de nagyon jó érzés volt a díjkiosztót „belülről” is megnézni.

phoca_thumb_l_p6091757.jpg

Gyurmával mentünk még pár karikát a pályán, aztán elkezdődött a pálya bontása, amiben szintén segítettem a rendezőknek, hiszen ha ilyen nevezési díjjal (1000 Ft volt a belépő AUTÓNKÉNT és ez magában foglalta a nevezést is) csinálnak versenyt, akkor legalább ennyivel tartozok a bandának. Az autóra visszakerültek az utcai gumik, bepakoltunk mindent majd nyugis tempóban elindultunk haza. Az autó természetesen hazahozott minket mindenféle gond nélkül. Este még elvittem lemosni, mivel szegény CXR-en sok mm vastagon állt a por. Utána pedig kicsit hazajöttem vele és mindketten megkaptuk a jól megérdemelt pihenésünket.

Szóval akárhogy is nézem, remek hétvégét tudhattam magam mögött. Szombaton jóféle hangos autók és még egy annál is jobb társaság vett körül, vasárnap pedig ez annyival egészült ki, hogy én is autózhattam egy jóízűt és még egy éremmel is gazdagabb lettem.

Ezúton is köszönöm a segítséget Gyurmának a villamos munkája miatt, Atisnak, hogy pénteken és szombaton biztosított nekem helyet a garázsukban, Takács Petinek, hogy Atissal együtt eljöttek és szórakoztattak napközben, Fateratinak és Balachynak a vasárnapi segítséget, a Tatabányai Lada Sportegyesület tagjainak pedig a vasárnapi találkozó megszervezését. Nélkülük egyáltalán nem, vagy nem így sikerült volna a vasárnapi napom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bsgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr765445156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása